„Szeresd a magyart, de ne faragd le” - szóla,
„Erejét, formáját, durva kérgét róla:
Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják?
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”

Most, amikor a válság kezd elhatalmasodni rajtunk. Amikor a nemzetközi helyzet is annyira “fokozódott”! Amikor egyes rosszindulatú, önző körök igyekeznek kihasználni az emberek bizonytalanságát, frusztrációját és kiszolgáltatottságát, és mindezeket a saját hasznukra fordítani. Ideje felhagyni az öntudatlan lézengéssel. Az ide-oda csapódással. Az eszméletlenül sodródással! Eljött az idő! Nem tűrhetjük tovább, hogy ostoba birkákként tereljenek, hol mezőre, hol vágóhídra. Elég abból, hogy eltaposnak, kihasználnak, megnyúznak, és még elvárják, hogy mosolyogjunk hozzá. Elég a tetszhalott állapotból, a leszedáltságból, rezignált beletörődésből. Van más lehetőség! Fel kell ébredni! Magunkhoz kell térni! Eszmélni kell! Észnél kell lenni! Át kell venni a hatalmat magunk fölött!
Az valóság fájdalmas lehet. Nem való mindenkinek. A tudatlanság boldogíthat. De akit az igazság érdekel, vegye a fáradtságot is hozzá.
Évszázadokon keresztül próbálták elhitetni velünk, próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy mi egyformák vagyunk.
Nem vagyunk egyformák!
Hogy egy helyről jöttünk.
Nem jöttünk egy helyről!
Hogy nem vagyunk más, csak mind ugyanazok.
Nem vagyunk mind ugyanazok!
Van közös történelmünk, közös sorsunk, közös emlékünk, közös gondunk, bajunk, közös örömünk, bánatunk, ünnepünk, gyászunk, de nem vagyunk egyformák!
Ostobán, eszméletlenül kóválygunk. Halvány bevillanó emlékképeinket azonnal elnyomjuk.
Nincs tovább!
Ez az út a pusztulásba vezet.
A pusztulásba, ami által megszűnünk létezni. Elvész a tudatunk, a lelkünk, akinek pedig ez nincs, nem ura többé magának, nincs hatalma többet maga fölött, az nem is él!
Nem szabad lemondanunk a saját emlékeinkről! A saját történelmünkről. A saját örömünkről, bánatunkról, ünnepünkről, gyászunkról. A saját különbözőségünkről.

Ébredj magyar!

Nem vagy magyar!

Ha nem vagy nem magyar magad miatt, hát majd az leszel más miatt!
Inkább legyél önként más, mint kényszerből más, vagy ugyanaz!
Nem mindenkire illik ugyanaz a szabvány. Van, ami összeköt, és van ami elválaszt. Összeköt, hogy itt vagyunk, elválaszt hogy honnan jöttünk, és az is elválaszthat, hogy hova megyünk.
Némethek, Törökök, Oroszok, Tatárok, Tóthok, Ráczok, Lengyelek, Románok, Szerbek!
Ki lesz a következő nem magyar?
Vagy talán azt hittétek, hogy poénból hívnak titeket idegennek?! Kitől örököltétek ezt a szép magyar vezetéknevet?! Ősapátok belovagolt a Vereckei-hágón és mikor a meghódított népek, szlávok, frankok, bolgárok megkérdezték hogy hívják azt felelte: Orosz vagyok.
Miért nincs a hét törzs, se a hét vezér között egy Németh sem? Hol vannak a Némethek a székek közül?! Van viszont más. Sok szép magyar helynevünk: olasz, orosz, török, besenyő, kun, jász... Honnan szalajtottak benneteket?! Azt ne higgyétek már, hogy mindenki együtt szambázott be a Kárpát-medencébe Árpáddal!
Busójáró sokácok! Mióta nem vagytok sokácok? Ráczok, mióta nem vagytok szerbek és horvátok? Tóthok, mióta nem vagytok ruszinok és szlovákok?! Szászok, mióta nem vagytok szászok?! Némethek, mióta nem vagytok németek, svábok?!
Rettenthetetlen dédapátok, aki idegen környezetben is megőrizte tudatát, nyelvét, büszkeségét. Hagyatékát most önként vetitek oda a habzószájú senkiknek!
Mert senkik ezek. Tegnap nácik, ma kommunisták, holnap újra nácik. A köpönyeg libben, fordul, álarc cserélődik, nagy a pofa, minden ráfér! Nekik mindegy. Egy percig sem haboznának, ha ismét pálfordulásra kényszerülnének…
De te magyar!
Hányszor vagy képes megtagadni önmagad?
Hányszor vagy képes elárulni míg a kakas megszólal?
Magyarok lettünk, de nem azok a magyarok, amit mások mondanak meg, hogy milyen!
A magyar születik, a magyart nem csinálják!
A magyar terem, a magyart nem gyártják!
A magyar büszke, a magyar makacs, a magyar sírva vígad, a magyar faragatlan, a magyar durva, a magyar olyan amilyen!
A magyar olyan, amilyen mi vagyunk!
És nem mi vagyunk olyanok, amilyen a magyar!
Magyarnak lenni nem szégyen, nem hátrány, dicsőség, nem erény.
Magyarnak lenni állapot.
Ha ma nem vagyunk azok, akik, akkor holnap milyen lesz a magyar?
Voltak, akik megváltoztatták a nevüket, hogy magyarabbak legyenek, és most azok bírálnak másokat, akik ezt nem tették?!
Holló hollónak nem vájja ki a szemét, de ember embernek farkasa!
Ha meg akarunk őrizni valamit, őrizzük meg azt, ami bennünk jó, és ha el akarunk vetni valamit, vessük el azt, ami bennünk rossz!
Ki látná szívesen, hogy idegenek, hatalmuknál fogva berontanak a házába, és onnan kisöpörnek mindent, amit ők jónak látnak? Ki örülne neki, hogy a fényképalbumából képeket kiszórnak, és csak azt hagyják meg, ami nekik tetszik? Ki szeretné, hogy a lakását mások rendezzék be helyette? Aki ezt szeretné csinálja, amit mondanak, és többet nem lesz gondja, mert olyan mindig akad, aki megmondja mit kell tenni. De aki a maga ura szeretne lenni, döntsön maga! Értékeljen maga! Állítson mércét maga! Viszonyítson maga, következtessen maga, éljen maga!
Ne más mondja meg, hogy ki vagy! Ne más döntse el, hogy ki a magyar! A magyar legyen magyar! Akinek szíve, tudata magyar legyen magyar. Aki itt él velünk, vagy itt szeretne élni, vagy sorsát, identitását közösnek érzi a miénkkel az legyen magyar!
A magyar nem szőlő, nem gyümölcs, nem cefre, nem bor. Nem lehet nemesíteni, nem lehet érlelni, nem lehet letisztítani!
Magyar lehetek ha apám szerb, anyám lengyel. Ha minden felmenőm örmény vagy grúz. Ha szláv vagy román. Magas germán, ferdeszemű tatár, kunszemű cigány, karvalyorrú zsidó. Akkor is magyar vagyok!
A magyar nem takarmány. Nem lehet kiválogatni!
A magyar nem frankenstein. Nem lehet összerakni!
Készek vagyunk rá, hogy mások mondják meg milyen magyarok vagyunk, milyen magyarok legyünk? Vagy inkább mi magunk leszünk magyarok úgy, ahogy mi szeretnénk?
Akkor hadd legyünk magyarok a jászságban és a kunságban is. Hadd legyünk magyarok akár palócként, akár tótként. Hadd legyünk magyarok ruszinként, sokácként, bunyevácként, szerbként, horvátként, lengyelként! Hadd legyünk magyarok székelyként és románként is! Svábként, szászként, olaszként és zsidóként is! Hadd legyünk magyarok, akkor is ha a nevünk nem értelmes magyarul, és lakunk olyan magyar városban vagy faluban, aminek a neve szintén nem értelmes magyarul. Nem kell mindent megmagyarázni. Nem kell mindent lefaragni, ami erőnk, formánk, durva kérgünk lehet.
Merjük visszautasítani, hogy a magyart méricskéljék! Hogy méregessék, kóstolgassák, meglékeljék, felvagdalják, beskatulyázzák!
A magyar nem áru, a magyarsággal ne sáfárkodjanak! A magyar legyen magától, és legyen olyan amilyen!
Merjünk magyar lenni, mint Bem apó, mint Széchényi, mint Liszt Ferenc, mint Petőfi, Ady, Radnóti, vagy mint Schweidel József, Kiss Ernő, és majdnem mindenki akire emlékezünk vagy nem.
Merjük vállalni, hogy olyanok legyünk, amilyenek mindig is voltunk: jövevények, akik összekerültek, és megpróbálnak együtt boldogulni.
És próbáljunk meg együtt boldogulni!
És próbáljuk meg levetkőzni a félelmünket, babonáinkat, hogy azért haragos a vihar, mert a szaracén is velünk utazik a hajón. Milyen primitív megátalkodott gondolat, hogy kidobjunk valakit azért, hogy a vihar lecsillapodjon?! A vihar talán lecsillapodik az égen, de sosem azok szívében, akik ilyet tesznek!

Ébredj magyar! Tanulj meg a sarkadra állni, hogy ne kelljen a töködön csúszni! Szedd össze magad, legyél bátor, nézz szembe a félelmeiddel, és lépj túl rajtuk!

Eljött az idő.